Mert mi mindannyian örökkévaló lények vagyunk!

írta Moni
10 · 28 · 20

Olvasási idő: ( Szavak Száma: )

Üdvözöllek Benneteket!

Örülök, hogy itt vagytok! Együtt ébredhetek veletek!

Bodnár Mónikának hívnak, egy kétgyermekes anyuka, egyszerű átlagos 48 éves nő vagyok.

Egy ember, egy anya, egy társ, egy lélek, egy test, egy ébredező.

 -Várjunk csak egy kicsit?! – Dehogy vagyok átlagos!

Egyikünk sem az!

Mindannyian egyediek vagyunk, és különlegesek! Mindnyájunknak megvan a maga kis története, ami őt egyedivé, és csodás lénnyé teszi. Ugyanakkor ott van az a kis ragyogó, isteni fonál is, ami összeköti őt a másikkal. Különleges kis teremtmények vagyunk mindannyian!   

Csak mostanában kezdtem mindezt felfedezni, rácsodálkozok minden egyes nap. Eddig büntettem magam!? Hogy lehet ez? Miért nem hamarabb ébredtem rá? Miért csak most ennyi idő elteltével? Miért?

Ennyi idő kellett, pontosan ezért. Igen! Soha nem késő!

Folyamatosan keresem magamban azt a belső fényt, hogy teljesen egybeolvadjak vele, és csak így létezzek tovább az örökkévalóságig. Mert mi mindannyian örökkévaló lények vagyunk!

Miért is hoztam létre ezt a blogot? Egy jó ideje fontolgatom! Persze magam miatt, és miattatok, akik rám tudtok vagy akartok majd hangolódni. Nem vagyok tréner, előadó, nincs semmiféle ezirányú képzettségem. Nem fogok kitalálni semmit, hogy jobb és egy magas tudású szakértő színjében tűnjek fel előtettek. Mert ahhoz nem kell, hogy írjak és felismerjük együtt az igaz valóságot.

Kik vagyunk? Miért vagyunk itt? Miért szenvedjük néhányan végig az életünket? Mi ez, ami most történik velünk? Számtalan kérdés, amire folyamatosan keressük a választ egész életünkben!

Ami itt van körülöttünk, az érzékszerveink, elménk, rezgéseink kivetülése, egy illúzió, amit mi hoztunk létre.

Annyira szeretném, ha ráébrednénk arra, hogy az élet nemcsak ennyi!

Sokkal több, mint amit azt eltudnánk képzelni! Amit a valóságként megélünk és felfogunk születésünk óta, az csak egy kivetülése annak, ami nem az isteni énünkből fakad!

Személy szerint én már az anyaméhben eldöntöttem leválok erről az isteni fonálról, illetve távol tartom magam tőle. Már ott, hogy gyűlöltem magam! Pedig lépten, nyomon, azt halljuk és olvassuk, mikor még megszületünk, bennünk van az isteni forrás tudása, még erősen, egy ártatlan tiszta lélek vagyunk!  Csak később, egyéb külső környezeti tényezők hatására távolodunk el a forrástól.

Hát én nem! Mivel már ott szembesültem az elutasítással, el nem fogadással, szeretetlenséggel úgy döntöttem nem leszek jó. Én már ott haragudtam magamra! Utáltam magam! Úgy döntöttem dacolva, és utálkozva az egész világra, mindent és mindenkit, a jót, a szépet, boldogságot elutasítva fogom leélni az életem!  Azzal a mérhetetlen gyűlölettel, amit már akkor éreztem, magam iránt. Az érzések, amit éreztem most is itt vannak mélyen bennem. Emlékszem. Egyszerűen eldöntöttem ilyen leszek, mert ezt érdemlem! Ha jön, a jót én messziről elkerülöm, mindent elkövetek, hogy ne élvezzem. Ha szeretettel közelítenek, én bántok. Ha dicsérnek azt hazugságnak vélem.  Ha simogatnak, én inkább ütök. A jóért én rosszat adok, és  a segítségre én bántással, hálátlansággal válaszolok. Tudtam az én lelkem rezdülésére, csak a rosszat kaphatom. Mindez megmutatkozott a kapcsolataimban is. Mindezt miért?  Mert ott bent mélyen úgy éreztem megbántottak. Erős lélek voltam már akkor is. Akkora volt a fájdalom és a harag bennem!

Pedig milyen csodás reményekkel, boldogsággal, nagy tervekkel, mekkora szívvel érkeztem én is ide. Kijavítom majd előző életemben elkövetett hibáimat, megjavítom kapcsolataimat, szeretni és szeretni fogok csak szeretni. De mégis, győzött a rossz.

Rengeteg hanganyagot, könyveket olvasva, tanítókat hallgatva, már vagy idestova 15 éve, rájöttem, felismertem, minden tanításban van valami közös. Szeretni kell magunkat! Elfogadni! Átölelni! Ez minden legfőbb oka minden rossznak, ami történik veled, hogy nem szereted magad. Mivel nem szerettem magam, a rosszat vártam el, és ezt is kaptam!

 Hú de nehéz ez! Szeretni kell magad! Szeretni, de nagyon! Előszőr nem is akartam ezt befogadni, mikor hallottam. Önző dolog, butaság! Szépen lassan rájöttem, mekkora igazság van benne!

Na ezt tanulja meg és szeresse magát az a lélek, aki még megsem született, de tudja, hogy már ott gyűlöli magát!  Nagyon nehéz! Rengeteg munka.

Soha nem késő hogy felébredjünk! Megtanuljuk szeretni és átölelni magunkat!  Mikor ezt megérted, és elfogadod, minden megváltozik.

Ébredjünk együtt! Visszataláljunk ahhoz a szeretetteljes isteni lényhez, ami a forrásunkból fakad!

Mert soha nem váltunk le róla, csak hátat fordítottunk neki!

Akiktől eddig sokat tanultam, és köszönhetek: Abraham Hicks, Brian Tracy, Szabó Péter, és Balogh Béla, az ők hanganyagai, meditációi

Szeretnék idézni tőlük is, de megosztom veletek saját írásaim, hanganyagaim, idézeteim.

Veletek együtt szeretnék ébredni, és megtalálni azt az isteni szeretetteljes lényt, aki tudom, hogy vagyok, és ott van bennem. Csak eltévedt, oly rég.

Moni

Kapcsolódó Bejegyzések

Annyiszor van az életben, hogy úgy érezzük elfáradtunk.

Annyiszor van az életben, hogy úgy érezzük elfáradtunk.

Mind testben és lélekben. Nincs erőnk semmire. Még ahhoz sem, hogy az ágyból feltápászkodjunk, és megigyuk a reggeli kávénkat. Legszívesebben napokig feküdnénk, mert nincs ami mozgasson, az elem lemerült. Várunk, talán történik valami, ami kiráncigál az ágyból, de...

Legtöbbször nem tudjuk, valójában  mire várunk.

Legtöbbször nem tudjuk, valójában mire várunk.

Vannak akik olyan állhatatosan várnak, hogy közben elmúlik az ifjúságuk, elsuhannak mellettük a lehetőségek, elszáll az életük, és nem veszik észre, hogy valami olyasmire vártak, ami mindig is ott volt körülöttük...A fenébe is!Mikor kezdünk már úgy élni, megértjük az...

Érzelmek..

Érzelmek..

Az ember sohasem azért lesz szomorú, mert a bánat kívülről rátör-hanem mert belülről csinálja.Az érzések sohasem kívülről szakadnak ránk, hanem belülről. És belül mindig azt érezzük, amit megengedünk magunknak.A felnőtt ember arca sohasem olyan őszinte, mint a...

Pin It on Pinterest

Share This