Vers a Mindennapokra

Ítélet Magam Felett!

A világ legnagyobb dolgait azok az emberek érték el, akik még akkor is tovább próbálkoztak, mikor már mindenki más feladta volna!

Bodnár Mónika:
Ítélet magam felett!

Mikor lejöttem oly boldog voltam,
tudtam minden rosszat meg kell, hogy oldjam.
Bizakodva léptem, az emberi testbe,
amit használatra kaptam néhány évtizedre.

Ragyogó fényként öltöttem magamra,
csupa szeretettel teli, angyali voltomat.
Készültem, míg testem fejlődik ott belül,
lelkem tudta, csodás, boldogság vesz körül.

Egyszer egy érzés átjárta testemet,
hallottam ott kint, a bántó lelkeket.
Mint egy éles kés hasított át rajtam,
dübörgött a lelkem, szinte üvöltött a kínban.

Mindent hátra hagytam, és gyorsan feledtem,
fenti valómat, azt a kis angyali, lelkem.
Ítéletet mondtam, magamra, a kinti világra,
Gyűlölöm majd magam, Isten úgyis megbocsájtja.

Így is lett tettem a dolgomat,
Szenvedésben éltem a kinti voltomat.
Nem szerettem, büntettem a lelket,
Mert úgy hittem, mást ő nem érdemelhet.

Eltelt sok idő, egy hang szólt le föntről.
Szerinted ezt érdemled? Ezért vagy itt lent köztünk?
Bünteted magad? Nincs miért, nincs semmi értelme.
Nem ezért jöttél le lélekként a földre!

Nem bántott meg senki! Hisz az nem neked szólt!
Félre értetted, amit a kinti világ szólt!
Szeresd, kérlek magad, nincs késő tud meg!
Bocsáss meg magadnak, vedd le a sok terhet!

Rájöttem, hibáztam, mindent feledtem,
javítani a sok hibát, amit azelőtt tettem.
Magamat büntettem, pedig csak szeretni jöttem,
szeretetben lenni, létezni, e földi gyönyörben.

 

Mályi, 2020. november

Akarni kell a változást a zsigereidben kell, hogy érezd, minden sejtedben ott kell, hogy legyen. Fel kell ismernünk a fájdalmat, amit akkor kell, hogy érezzünk, ha nem változtatunk, és magunk előtt kell látni azt az örömöt és boldogságot, amit akkor fogunk átélni, ha mindez megvalósult!

Amikor azt gondolod már mindent megtettél, hogy elérd álmaid és célod, még mindig ott van egy lehetőség, amit meg kell, hogy próbálj!

Éber

Egy ember, egy anya, egy társ, egy lélek, egy test, egy ébredező.

Kik vagyunk? Miért vagyunk itt? Miért szenvedjük néhányan végig az életünket? Mi ez, ami most történik velünk? Számtalan kérdés, amire folyamatosan keressük a választ egész életünkben!

Pin It on Pinterest

Share This