Érzelmek..

írta Moni
4 · 27 · 21

Olvasási idő: ( Szavak Száma: )

Az ember sohasem azért lesz szomorú, mert a bánat kívülről rátör-hanem mert belülről csinálja.Az érzések sohasem kívülről szakadnak ránk, hanem belülről. És belül mindig azt érezzük, amit megengedünk magunknak.A felnőtt ember arca sohasem olyan őszinte, mint a kisgyermeké, éppen azért, mert a világ tükörrendszerében kialakult az egója, s innen kezdve-anélkül, hogy ezt észrevenné- tudathasadásos állapotban él; nem akkor mosolyog, amikor kívül, nem akkor ásít, sír, unatkozik, gyűlöl, tombol, szeret, követel, vagy közönyös kívül, mint belül. És ez nem csupán akkor van, ha mások ott vannak, akkor is, ha nincs ott senki. A kifelé nézés és a kifelé élés az ego legerősebb pillantása: ő maga is tükrökből állt össze, s örökké e tükröknek akar megfelelni. Igazi arcát csak akkor mutatja az ember, ha önfeledté válik. Ha dühében kiborul, ha végső kétségbeesésben felzokog, ha fájdalmában felüvölt, vagy valami ellenállhatatlan kényszernek engedelmeskedve, hangosan röhögni kezd. Mindig akkor, ha túlcsordul a pohár- ha az ego hatalma megtörik.Szemünk nemcsak lát, de teremt is. Úgy működik, mint egy vetítőgép: vágyainkat, vétkeinket, rögeszméinket, elfojtott indulatainkat, de még a szerelmünket s eszményeinket is rávetítjük a külvilágra, s azt hisszük, hogy olyan is./Müller Péter/

Moni

Kapcsolódó Bejegyzések

Annyiszor van az életben, hogy úgy érezzük elfáradtunk.

Annyiszor van az életben, hogy úgy érezzük elfáradtunk.

Mind testben és lélekben. Nincs erőnk semmire. Még ahhoz sem, hogy az ágyból feltápászkodjunk, és megigyuk a reggeli kávénkat. Legszívesebben napokig feküdnénk, mert nincs ami mozgasson, az elem lemerült. Várunk, talán történik valami, ami kiráncigál az ágyból, de...

Legtöbbször nem tudjuk, valójában  mire várunk.

Legtöbbször nem tudjuk, valójában mire várunk.

Vannak akik olyan állhatatosan várnak, hogy közben elmúlik az ifjúságuk, elsuhannak mellettük a lehetőségek, elszáll az életük, és nem veszik észre, hogy valami olyasmire vártak, ami mindig is ott volt körülöttük...A fenébe is!Mikor kezdünk már úgy élni, megértjük az...

Nem hagyhatjuk, hogy saját áldozatainkká váljunk…

Nem hagyhatjuk, hogy saját áldozatainkká váljunk…

Emlékszem mikor még Általános iskolás voltam, mikor felálltunk több hosszú, egyfajta katonai csatasornak nevezném azt, egyenruhában, kék és piros nyakkendő a nyakban felkötve, és az ünnepség alatt, azon tűnődtem, egy-két gyerek közben, ájultan esett össze a...

Pin It on Pinterest

Share This