Amíg nem éled át…

írta Moni
2 · 04 · 21

Olvasási idő: ( Szavak Száma: )

„ Amíg nem éled át, milyen a másiknak, addig nem tudsz szeretni.
Amíg nem fáj neked a fájdalom, amit a másiknak okozol, nem tudsz szeretni.
A karma nem büntetés hanem tanítás: megtanít, milyen a másiknak lenni, mit érez, hol fáj neki.
Amíg nem fáj a seb, amit másokon ejtesz, és nem vérzel tőle te is, addig nem tudod,
mi az, hogy -vele-együtt-és-közösen.-
Együtt érezni valakivel csak akkor lehet, ha az én idegeim is összerándulnak attól, amit benne okozok.”
Müller Péter
„ Ha nem bízunk meg valakiben, akkor azt a személyt nem tudjuk szeretni. Bizalom hiányában gyanakvóvá válunk, nyugtalanná és állandóan attól félünk, hogy a másik ember becsap bennünket.
Ez kibírhatatlan nyomást jelenthet a kapcsolatnak- az egyik fél veszélyt érez, a másik csapdában érzi magát.”
Adam J. Jackson
A boldogság az egy összetett fogalom. Van, akit a munkája, a sikere tesz boldoggá. Van, akit a család, gyerekei, utazás, barátok, egy könyv, zene, tánc, és sok-más, pillanatokból tevődik össze. Olyan ez, mintha egy ismeretlen helyről, mélyről jönne a lelkünkből, hirtelen tör fel, olyan bódító, testünkben bizsergető érzéshez, lehetne a legjobban hasonlítani. Csak úgy jön.
Vannak akiket a pénz, a tárgyi eszközök tesznek boldoggá, egy új autó, egy ház, ruha, hatalom…persze rájönnek, hogy ez kevés, ez nem az. Mert, mindig hiányozni fog, üres, sivár, és értelmetlennek tűnik, még akkor is az élet. A tárgyi eszközök, csak menekülés, pótlása annak, ami a léleknek kell. Olyan felszínes dolog ez. Hazudnék, ha azt mondanám nem kell a pénz. De, szükséges! Annyira, hogy ne érezzük a hiányt, ami az élethez kell. A nincstelenség, az is eltud juttatni a boldogtalanság, és az aggódás állapotába.
Egyvalamiben azért egyet kell, hogy értsünk! Társ nélkül, a másik felünk nélkül képtelenség, hogy boldogok legyünk. Lehet élni magányosan, egyedül, meglehet tanulni, szokni. Mondhatjuk, persze kifelé, hogy elvagyok, tök boldog vagyok így is. Te is tudod, ez önámítás. Persze, vannak én idők, és időszakok, amikor kell a szünet, feldolgozni egy előző sérülést, gyászt, jobban megismerni magunkat, gyógyulni, a hegeket megvárni, hogy begyógyuljon. Tanulni, és kicsit egyedül lenni.
Egy rövidebb időszak ez.
A szerencsések, már fiatal korukban megtalálják a társukat, egy életre. Van aki, csak 60 éves korára bukkan rá. Valljuk be, többen vannak, akik egész életükben keresik, és nem találják. Valahogy sosem sikerül!
Miért van ez?
A fenti két idézetben, egy része benne van, ami biztos, hogy kell hozzá.
Amíg, nem tudsz önzetlenül szeretni, beleképzelni magad a másik helyébe, mit miért tesz, és érez,
Amíg, nem fáj neked az, ami a másiknak fáj, amíg nem vagy ő, addig nem tudod meg.
Lehet, életed végéig lesz egy pár, kapcsolatod.
Amíg, a másikat okoljuk, és várjuk, hogy majd ő lépjen, tegyen először, elhangzanak sokadjára, és számtalanszor ismételt mondatok, követelések: Miért nem te? Neked kellene bizonyítanod! Majd, ha te! Előbb te! Te, és te….Csak tanítások, lesznek a kapcsolataink.
Mikor, már saját magunktól tudjuk, mert érezzük, mert én, ő vagyok, és magamtól tudom, mit kell cselekednem, és mi bántja, mi az ami fáj neki, hiszem, az-az önzetlen szeretet, amit egész életünkben keresünk.
Ez, már nem érdek, birtoklás, és nincs benne önzőség.
Nem könnyű, és nehéz, hogy így, változzunk, és a felismerés elinduljon bennünk. Az ego, ne uralja a kapcsolatunkat többé. Ha, együtt rezgünk a másikkal, magától érthetővé válik, a bizalom a másik iránt. Nem lesz bennünk, félelem, aggódás, birtoklási vágy.
A bizalmatlanságba, a féltékenységbe mindkét fél belepusztul. A kapcsolat elhal.
Ha nem vagyunk képesek hagyni a másikat lélegezni, ha neheztelünk, hogy tőlünk függetlenül is jól érezheti magát, az nem a szerelem jele, inkább a bizonytalanságé. Azért akarjuk, hogy ott legyen, mert nekünk jobb így, mert így érezzük magunkat biztonságban.
A szerelmes ember mindig féltékeny. Fél hogy elveszti, ami az övé. A túlzott, és kórós féltékenység, elpusztítja a kapcsolatot. A másikat szép lassan leépíti, és megöli az érzéseit, a féltékeny fél iránt.
Persze, féltjük a másikat. Egy egészséges féltés belefér, hisz az ember már csak ilyen, félti ami az övé. Meg persze, ha nem féltékeny rám, akkor talán nem is szeret? Ugye?
„Hiába ölelsz magadhoz valakit két kézzel gyűrve, harapva, csókolva, fojtogatva…-mégsem a tiéd.
De, ha igazán szereted, a legtávolabbi csillagon, ide százmillió évnyire is veled marad-mert az egység élménye elveszíthetetlen.
Aki a másikat magáévá akarja tenni szőröstül- bőröstül, lelkestül, annak szembesülnie kell azzal, hogy a szabadság ösztöne még egy szánalmas civilben is működik, és hogy előbb-utóbb a Semmit fogja ölelni.”
/Müller Péter/

Moni

Kapcsolódó Bejegyzések

Két világ határán élünk …

Két világ határán élünk …

Két világ határán élünk. A régi recseg-ropog. Több ezer éve, de ma már tarthatatlan. Mindenki tudja. A másik most van születőben. Trónfosztás történik, az élet alapjait felforgató lázadás, kétségbeesett ragaszkodás a hatalomhoz, gazemberség, hazugság, kapkodás és...

Annyiszor van az életben, hogy úgy érezzük elfáradtunk.

Annyiszor van az életben, hogy úgy érezzük elfáradtunk.

Mind testben és lélekben. Nincs erőnk semmire. Még ahhoz sem, hogy az ágyból feltápászkodjunk, és megigyuk a reggeli kávénkat. Legszívesebben napokig feküdnénk, mert nincs ami mozgasson, az elem lemerült. Várunk, talán történik valami, ami kiráncigál az ágyból, de...

Legtöbbször nem tudjuk, valójában  mire várunk.

Legtöbbször nem tudjuk, valójában mire várunk.

Vannak akik olyan állhatatosan várnak, hogy közben elmúlik az ifjúságuk, elsuhannak mellettük a lehetőségek, elszáll az életük, és nem veszik észre, hogy valami olyasmire vártak, ami mindig is ott volt körülöttük...A fenébe is!Mikor kezdünk már úgy élni, megértjük az...

Pin It on Pinterest

Share This