Nem a hátad fáj„Megbocsátok, de nem felejtek.” „Mindenre emlékszem.”És csak dobálózunk, és mondjuk az ehhez hasonló, frázisokat. Akkor mi értelme az egésznek?
Egyáltalán megbocsátom, ha folyton felhánytorgatom az egészet? Semmi értelme. Kétféle választás van, vagy megbocsátok, de akkor tényleg elengedek minden sérelmet vele szembe, vagy elköszönök tőle végleg. A megbocsátáshoz, teljes empátiára, odafigyelésre van szükség. A szó nem elég, mert kell hozzá, hogy a méreg, a harag, a fájdalom, a sérelmek, teljesen eltűnjenek belőlünk. Meg kell vizsgálni magunkat, hogy ezeken túl vagyunk-e már.
A méregtelenítés valóban megtörtént-e bennünk.
Az élet túl rövid, hogy boldogtalanságban, és békétlenségben éljük életünket.
Akitől bocsánatot kérnek, az bizonyosságot szerez arról, hogy szerethető, és az érzései számítanak.
A bocsánatkérés és a megbocsátás fontos az emberi lélek, és szív számára. A harag, a düh, képes lerombolni az embert, testileg és lelkileg. Talán, ez az egyik, olyan sérelem, ami nagy károkat tud okozni, a léleknek. A megbocsátás önmagunk miatt fontos, a saját lelki terhem letétele.
Tudom, maga a bocsánatkérés is gyakran embert próbáló cselekedett. Mikor megbocsátunk, az olyan legyen, hogy tudja a másik, feloldozást nyert az ő bocsánatkérése.
Ha, képtelenek vagyunk erre, engedjük el egymást, de azt tud, hogy újból próbára tesz az élet vele. Persze meglehet, hogy a következő életedben, de a karma mindig ott van, és marad is, míg nem oldjátok meg.
„A gyűlölet energiája nem vezet sehová, de a megbocsátás energiája, amely a szeretetben testesül meg, jó útra terelheti az életedet.”
/Paulo Coelho/
„Ha valakinek nem tudtam megbocsátani, az mindig számomra volt kellemetlen. Nagyon kellemetlen. Olyan karmos érzéseket hurcoltam magamban, melyek elsősorban engem sebeztek.
Az én lelkemet mérgezték meg, s állandóan kizökkentettek a nyugalomból. Nem kellemes haragban, sértettségben, tompa bosszúvágyban, bármiféle fojtott indulatok tüzében égni.”
/Müller Péter/
Bocsáss meg néki, hisz nem tudja mit tett, nem érti ő még, amit ellened vétett.
Sosem az az erős ki nem tud megbocsátani, a gyenge az, ki erre képtelen.
De te tud, hogy csak magadat bántod, szabadítsd fel lelked, mert ez fontos a boldogsághoz.
Ahol gyűlölet, és bosszú van, ott rejtőzik a gyengeség és a fájdalom.