A Felébredéshez, kell a Lélek fájdalma….

írta Moni
2 · 13 · 21

Olvasási idő: ( Szavak Száma: )

Mikor már nem bírod elviselni, a létezést, és ott belül, az a kínzó és gyötrő érzés ellepi egész tested, és lelked, mintha egy lángoló tűzben égnél, és te tudod, hogy onnan nem menekülhetsz.Mikor már nem bírod elviselni saját magad, a körülötted lévő lelkeket, az egész világot, mely téged körbevesz.Mikor nem vagy harmóniában a létezéssel, és úgy érzed minden ellened fordult, és nem tudod hová menekülj, mert tudod, hogy a halál sem lehet megváltás számodra.Mikor úgy érzed, széttépnéd és darabokra szednéd egész tested, és lelkedet.A nap hiába kell, és nyugszik, te akkor is sötétben vagy, és egy szikrányi fényt sem találsz benne, mert számodra minden, még a nap is megszűnt létezni, ezért méltán nevezik a sötétség éjszakájának. Valami ilyesféle érzés. A lélek fájdalma ez.Akik megtapasztalták, ők már tudják.Nem kellemes, és irtózatosan fájdalmas tud lenni. Ahogy haladsz tapogatózva a sötétben, botladozva, és olykor térdre ereszkedsz, mert már úgy érzed, nem bírod tovább, és közben te a kínjaid közt üvöltesz, amit más nem hall, csak te hallod. De valahol mégis reménykedsz, hogy valami, vagy valaki, talán meghallja és meglátja fájdalmadat, és megszabadít téged mindettől. Mert kívülről már nem látják, és hallják nyomorodat, és jajveszékelésedet, ők nem tudják mi folyik benned, mert nem akarod, hogy ők is tudják. Hisz gyűlölsz mindent, és mindenkit, de legfőképp magadat, ezért kapcsolódásod megszakadt a kinti világgal. Senkire nem tartozik, úgy érzed mintha egyedül lennél az egész létezésben a fájdalmaiddal együtt. Kirekesztetted magad. Az idő itt végtelenül hosszúnak tűnik, vagy inkább megállt. Milyen érdekes? Mert, itt is a jelenben vagy. Folyamatosan a jelenben, a fájdalmaidban vergődve, és mégis oly magatehetetlen. Itt nem jó ez a jelen, nem élvezetes egyáltalán. Olyan, kínzó és marcangoló érzés. Mintha egy sötét, és hangszigetelt kamrában, láncra verve lennél, és nincs remény, hogy kiszabadulj, de a halált sem tudod elérni. Vagy mikor hirtelen felébredsz, és arra eszmélsz, hogy egy sötét szobában vagy, csak a négy fal, és rajta ajtót, ablakot, sehol nem találsz. A te ordításod és kínodat nem hallhatja így senki. Reménytelen, és a lélek fájdalma mellett, a testi fájdalom, szinte megváltásnak tűnik.Nem tudod kiadni magadból, mert sírásra, és üvöltésre, kifelé képtelen vagy, ezért nem hallja senki sem. Csak ott belül érzed, hogy üvölt mindened. És egyszer csak elkapod azt a pontot, mintha a semmiből jönne és elkezded meglátni a pislákoló fényt. A szád legörbül, és szemedből elindul a könny, ahogy folyik le arcodon, a hangodat újból hallani, és már tudsz üvölteni, azt már hallani. De fura ez, mert mindeközben, kezd eltölteni egy jóleső érzés.Kezdesz kijutni végre a sötét éjszakából. Hirtelen mintha ráébrednél, tudatossá válnál, és elkezdenéd látni az utat, még ha kevés fénnyel is, de ahogy haladsz a megvilágított úton, egy zseblámpa fénye mellett, fokozatosan minden egyre világosabbá válik. Elkezded magadat nemcsak elviselni, hanem elfogadni, és harmóniát észlelni, bent és kint egyaránt.Mintha egy másik ember lennél. Pedig csak legyőzted magad, elmédnek azt a részét, amit a szenvedés táplált, mert rá kell, hogy ébredj, te nem ez vagy. Minél gyorsabban szabadulsz meg a rögeszméktől, ragaszkodásoktól, hamis nézetektől, azonosulásoktól, annál hamarabb ismered fel az igazi Önvalód. A boldogságot, a békét, a nyugalmat és szeretet érzését fogod megtapasztalni, és innentől fogva, csak ebben fogsz tudni létezni már. Tudatossá kell válnod, mert ha meginogsz is, vissza kell irányítanod magad a békés létbe. Már nem a szenvedés fog éltetni és nem arra fogsz éhezni, hanem a boldogágra és szeretetre. Ahhoz hasonlítható talán, mikor valaki visszajön a halálból, és olyat tapasztalt, érzett, hogy szeretne oda és abba visszamenni. A visszajött lélek már másként él, mert abban akar lenni, és ahhoz ragaszkodik, és azt keresi már, amit ott megtapasztalt. Mert Ő már tudja, mi az Öröklét, és a Boldogság létezése. Minden pillanatban azt keresi, és vágyik rá szüntelenül. Ez nem más, mint a Felébredés. Neked most már nem kell segítségre támaszkodnod, mert te adod azt, és segíteni akarsz a másiknak.Rájössz, hogy a fájdalmaidat, és az örömeidet te választod. Már tudod, és tisztában vagy az örök körforgással. A karmádat leraktad, és nem cipeled tovább. Mosolyogsz, és békében vagy az egész világgal, és innentől fogva a segítség nyújtás, ami vezérli földi létedet. Ehhez pedig kellett a Lélek fájdalma, és hogy megéld mélyen a szenvedésedet. Már azért is hálás leszel, hogy átélhetted a szenvedést. Mikor megkérdezik tőled: -Mi történt? Valahogy olyan más vagy? Jól vagy? -Te pedig, csak mosolyogsz, és annyit mondasz: -Segítségedre lehetek valamiben? Valami ilyesféle a Lélek fájdalma, és ilyesféle a FELÉBREDÉS.Soha nem tudnád meg mi a Jó, ha nem ismernéd meg a rosszat!Soha nem tudnád meg mi a Boldogság, ha nem ismernéd meg a fájdalmat!Soha nem tudnád meg mi az Öröm, ha nem ismernéd meg a bánatot! Soha nem tudnád meg mi a Szeretet, ha nem ismernéd meg a gyűlöletet!Soha nem tudnád meg mi a Béke, ha nem ismernéd meg a küzdelmet!Soha nem tudnád meg milyen a Fény, ha nem ismernéd meg a sötétséget!Soha nem tudnád meg milyen Felébredni, ha nem élted volna át, a te Lelked fájdalmát!

Moni

Kapcsolódó Bejegyzések

Két világ határán élünk …

Két világ határán élünk …

Két világ határán élünk. A régi recseg-ropog. Több ezer éve, de ma már tarthatatlan. Mindenki tudja. A másik most van születőben. Trónfosztás történik, az élet alapjait felforgató lázadás, kétségbeesett ragaszkodás a hatalomhoz, gazemberség, hazugság, kapkodás és...

Annyiszor van az életben, hogy úgy érezzük elfáradtunk.

Annyiszor van az életben, hogy úgy érezzük elfáradtunk.

Mind testben és lélekben. Nincs erőnk semmire. Még ahhoz sem, hogy az ágyból feltápászkodjunk, és megigyuk a reggeli kávénkat. Legszívesebben napokig feküdnénk, mert nincs ami mozgasson, az elem lemerült. Várunk, talán történik valami, ami kiráncigál az ágyból, de...

Legtöbbször nem tudjuk, valójában  mire várunk.

Legtöbbször nem tudjuk, valójában mire várunk.

Vannak akik olyan állhatatosan várnak, hogy közben elmúlik az ifjúságuk, elsuhannak mellettük a lehetőségek, elszáll az életük, és nem veszik észre, hogy valami olyasmire vártak, ami mindig is ott volt körülöttük...A fenébe is!Mikor kezdünk már úgy élni, megértjük az...

Pin It on Pinterest

Share This