A boldogság hullámzása

írta Moni
2 · 04 · 21

Olvasási idő: ( Szavak Száma: )

A boldogságunk értékes tevékenységekben való részvételben rejlik.
Egyetlen egy ember van, aki megmondhatja, hogy mi tesz minket boldoggá.
-mi, magunk. Igen,Te magad!
Csak saját magunk tudjuk megmondani, merre tartsunk, és mi tűzzük ki a céljainkat.
Időnként, úgy érezhetjük magunkat, mintha a szél elsodort volna, és a sárban találjuk magunkat, de lehet, hogy úgy, mintha megrekedt volna az életünk. Nem találjuk a kiutat, mintha nehéz súlyokat raktak volna ránk, és nem bírjuk felhúzni magunkat. Tudjátok, senki nem mondta nekünk, hogy az élet nyugodt, és rendezett dolog-nem az. Erre nem készítettek fel gyermekként, és nem tanították az iskolában. Saját magunknak kell, hogy erre rájöjjünk, és belső megérzéseinkre hallgatva, kijelölni a helyes irányt. Még akkor is, ha úgy érezzük, már késő bármit is tenni. A mögöttünk lévő út teljesen tönkre van téve, és úgy látjuk, nincs esély egy jövőbeli út kijelölésére. Dehogy nem!
Mindig van egy olyan pont, amikor új utat jelölhetünk ki, és megpróbáljuk azt követni. Hallgass, a belső megérzésedre, ő tudni fogja mi a helyes út. Ha nem másokat áttaposva, önmagadat becsapva, haladsz az úton, és látod magad előtt a célt, és úgyis érzed, hogy már megvan, hidd el sikerülni fog.
Nincs élő ember, aki ne tudná újrakezdeni! Mindig lesznek olyanok, akik kigúnyolnak, vagy az út szélére akarnak taszítani. Aki így tesz, az saját céljait akarja elérni, és ha hallgatunk rájuk, életünk tragédiába, és bánatba fullad. De, azt is te választottad, mert engedted.
Persze, hogy lesznek veszteségeink, de ezek arra vannak, hogy tanuljunk belőle, és ne hagyjuk abba.
Az élet nem arról szól, hogy csak egyenesen végig megyünk rajta! Ki, mondta?
Azért vagy itt, hogy hegyeket mássz meg, és ha megcsúszol, vagy vissza, újból föl kell mászni rajta. Ha a kijelölt úton maradsz, nem tévedhetünk el nagyon. A legélvezetesebb, mikor haladsz felfelé, mert az utat élvezed, akkor vagy igazán boldog. Akkor, látod igazán értelmét az egésznek. Ha elérted a célod, nyugtázod, hogy sikerült ezt is megcsinálni. De, aztán egy újabb célt tűzöl ki, és elkezded azt is megmászni. Mert, az ember már csak ilyen. A legélvezetesebb, az életben a hullámzás. Nem megfulladni, hanem együtt haladni benne! Olyan érzéshez is lehet hasonlítani, mikor az autóval fölfelé mégy, egy emelkedőn, és utána jön a lejtő, s így váltakozva. Érezted ugye? Ott a gyomrodba! Nem is rossz ez a hullámzás, csak maradj benne, és ne térj le az útról.
Az egyik leginspirálóbb vers,
Annie Lou Hill ( Napoleon Hill feleségének) egyik kedvenc verse.
Megtenni, mit nem lehet
Azt mondták, ez lehetetlen,
de ezen ő csak nevetett,
tán annak, ki tehetetlen,
és kifogást keresett.
Ajkán halvány mosoly játszott,
mit nem törölt le rettenet,
dalra fakadt, s nekilátott,
megtenni, mit nem lehet.
Gúnykacaj szólt: nem fog menni,
nem sikerült még senkinek!
Gyürkőzött ő nagyot tenni,
mert sikerül, ha elhiszed.
Fénylő arcán mosoly látszott,
Az ember mindent megtehet,
dalra fakadt, s nekilátott,
megtenni mit nem lehet.
Ezrek mondják, lehetetlen,
ezrek látnak rémeket,
ezrek zúgják: tehetetlen!
S a vész orvul rád nevet.
Kedvedet ne szegje semmi,
mert jól csak így mehet,
fakadj dalra, és készülj tenni,
tedd meg amit nem lehet.
Edgar Guest

Moni

Kapcsolódó Bejegyzések

Két világ határán élünk …

Két világ határán élünk …

Két világ határán élünk. A régi recseg-ropog. Több ezer éve, de ma már tarthatatlan. Mindenki tudja. A másik most van születőben. Trónfosztás történik, az élet alapjait felforgató lázadás, kétségbeesett ragaszkodás a hatalomhoz, gazemberség, hazugság, kapkodás és...

Annyiszor van az életben, hogy úgy érezzük elfáradtunk.

Annyiszor van az életben, hogy úgy érezzük elfáradtunk.

Mind testben és lélekben. Nincs erőnk semmire. Még ahhoz sem, hogy az ágyból feltápászkodjunk, és megigyuk a reggeli kávénkat. Legszívesebben napokig feküdnénk, mert nincs ami mozgasson, az elem lemerült. Várunk, talán történik valami, ami kiráncigál az ágyból, de...

Legtöbbször nem tudjuk, valójában  mire várunk.

Legtöbbször nem tudjuk, valójában mire várunk.

Vannak akik olyan állhatatosan várnak, hogy közben elmúlik az ifjúságuk, elsuhannak mellettük a lehetőségek, elszáll az életük, és nem veszik észre, hogy valami olyasmire vártak, ami mindig is ott volt körülöttük...A fenébe is!Mikor kezdünk már úgy élni, megértjük az...

Pin It on Pinterest

Share This